EZOKINCS

“Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.”


ezo24.jpg

A REIKI kézrátételes gyógymód, mely több ezer éves múltra tekint vissza. A REIKI elnevezés 2 japán szóból ered, az egyik: rei, mely Univerzális Szellemet jelent, a másik Életerő energia, ez a ki. A REIKI univerzális energia, mely a kozmikus és az életerő energia kiegyensúlyozását célozza meg, a gyógyító tudatosság alapján. A REIKI olyan kozmikus energia, mely mérhető. A REIKI-t alkalmazó gyógyító kezei körüli erőtér 0.002 gauss, ezerszerese a test körül lévő erőtérnek. A REIKI energia magas spirituális rangú energia, a szeretet energiája. Miközben a REIKI energiával dolgozunk, közvetítőként, csatornaként működünk, s eközben a rajtunk átáramló energia hatására saját energiaszintünk is emelkedik és tisztulunk a létezés minden szintjén.

A REIKI energia segít megteremteni a harmóniát környezetünkben is. A REIKI nem csak gyógyításra használható. Kiegyensúlyozza a lelket és szellemet, egészségessé teszi a testet veleszületett öngyógyító képességünk aktivizálásával, és segít abban, hogy boldogabbak legyünk az életben. Emeli a spirituális képességeket, fizikai, mentális, érzelmi szinten gyógyít.

Hogy működik?


A beavatások során a beavatottnál REIKI csatorna nyílik meg, mely a REIKI energia közvetítésére szolgál. Azok a gyógyítók, akik REIKI beavatást nyernek, saját természetes gyógyító energiájuk fejlődését, magasabb szintre emelkedését tapasztalják. A beavatástól kezdődően a REIKI energia része lesz a beavatott testének és energia-mezőjének. S amikor bármely emberre, állatra, kristályra, növényre, stb. ráteszi kezét, az energiaáramlás oda irányul. A tanulók a REIKI Mesterek általi beavatásokon keresztül jutnak a REIKI energia adott szintű birtokába. A beavatások során a szimbólumok bepecsételődnek az adott személy energiamezőjébe, s egy angyali útmutatót, jelzést adnak, segítve a magas vibrációs szintű energia közvetítését. Hagyományosan a REIKI 3 szintből áll, s minden szinten specifikus beavatások vannak.



2009. szeptember 13-án elvégeztem a Reiki I-et.

Reiki II. - 2010 nyara

kep_022.jpg


Mesterem:

Széplaki Viki

http://www.harmonizalas.hu/



Részletek Paula Horan: REIKI c. könyvéből

Bevezetés


Sehol másutt nem találtam ennél egyszerűbb és egyszersmind mélyrehatóbb módszert…

A Reiki általános leírása

Mindannyiunknak van Reiki-energiája (Egyetemes Életerő Energia), ez születési jogunk. Ami a Reikit más gyógyító módszerektől megkülönbözteti, az a behangolási folyamat (beavatásként is ismeretes), mellyel a tanítvány a különféle Reiki-tanfolyamok egy-egy szintjén találkozik.
Bárki megteheti azt, hogy kezét egy másik személyre helyezi, és gyógyulási folyamatának felgyorsítását segíti mágneses energia átadásával. Ám egy olyan személy, aki megkapta a Reiki-behangolásokat, a fizikai és éterikus test magasabb rezgésszintre történő finomabb behangolásának egy nagyon ősi módszerét élte át. … ezáltal nagyobb mennyiségű egyetemes életerő-energiát tudjon magán átáramoltatni és azt megfelelő rezgésszinten tartsa.

A reiki egyik legnagyobb előnye az, hogy teret ad az önkezelésre. … Az önkezelés különösen hatásos módszer a teljes relaxációhoz és a stressztől való megszabaduláshoz. Felerősíti a testben lévő életerő-energiát, mely aztán segít egyensúlyba hozni az anyagi és az éterikus testeket. Saját magunk kezelése segít abban is, hogy elengedjük visszatartott emóciónkat és feloldjuk az energiablokkokat.

A Reiki nem vallás, nincsenek doktrinái vagy külön hitvallása, világnézete. Valójában nagyon ősi tudomány ez, mely évszázadokig. rejtve volt, míg dr. Usui újra fel nem fedezte ezt a réges-régi módszert a tibeti szutrák között elrejtve. Stanfordi kutatók rendkívül érzékeny műszereket alkalmazva, melyek a testbe belépő energiák áramlását hivatottak mérni, úgy tapasztalták, hogy a Reiki-energia a gyógyító testébe annak feje tetején (vagy koronacsakráján) lép be és kezein át lép ki.

A kezekből kiáradó energia mennyisége határozottan növekszik a kezelés alatt. Dr. Bara Fischer, Santa Fé-beli orvos (New Mexico), ismert kutató, kifejlesztett egy rendkívül ügyes módszert arra, hogy a Kirlián-fotók segítségével mérhesse az életenergiát, és bemérte a szerzőt egy távollévő betegnek való kezelés elküldése előtt, illetve aközben. Az a fotó, amelyet a távollévő gyógyítása közben készített, a sugárzás jelentős megnövekedését tanúsítja, összevetve a kezelés előtt készített fotón látható, sokkal kisebb kiáramlással.
Az adatok nagyon világosan mutatják, hogy valóban létezik egy valamiféle plazmaáramlás - a test rendszeréből energia szabadul fel -, amikor az energiablokkok megszűnnek. Minden kezelés eredménye más és más, mivel a végeredményt döntő módon a páciens határozza meg. Minden egyes ember éppen a számára elegendő mennyiségű életerőt vesz át, annyit, amennyire szüksége van ahhoz, hogy felszabadítsa, aktivizálja, vagy átalakítsa fizikai és éterikus testjeinek energiáit. A Reiki nem csupán a test kémiai szerkezetében hoz létre változásokat, miközben segíti a szervek regenerálódását és a szövetek és csontok újraépülését, hanem segít abban is, hogy a mentális szint kiegyensúlyozottá váljon. A Reiki nem hitrendszer, tehát a páciensnek nincs szüksége mentális felkészítésre vagy bármiféle irányításra, elegendő, ha csak vágyik arra, hogy megkapja és elfogadja az energiát. Másrészt, mivel itt nem hiedelemrendszerről van szó, elegendő a Reikit gyakorló részéről, ha világossá válik szándéka, hogy kezelést akar adni, s az energia rögtön aktivizálódni fog, ha megfelelő módon alkalmazzák.
A Reiki tudatosságunk növelésének csodálatos eszköze…
Mint az életben a legtöbb dolgot, a Reikit is át kell élnünk először ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk.
Kívánom, hogy a Reikivel való találkozásod igazán örömteli legyen!


minél többen vállalunk felelősséget azért, hogy tudatállapotunkat fejlesszük, a Föld annál magasabb szintű rezgésekre hangolódik át.


Miben különbözik a Reiki más gyógyító eljárásoktól?

A Reiki titka egyszerűségében rejlik. Míg más terápiák elsajátításához hosszú hónapokra vagy évekre van szükség, a Reikit meg lehet tanulni egy hétvégén. A Reiki igazán zavarba hozza azokat az embereket, akik számára az intellektus jelenti a fő tanulási eszközt és beállítódásuk szerint a tanulás időigényes feladat. E különbség oka valójában a behangolási folyamat, s emiatt soroljuk a Reikit az energiaterápiák közé. A Reiki tulajdonképpen egy megerősödési folyamat, és ilyesmivel a nyugati kultúrákban a felvilágosodás kora óta nemigen találkoztunk. A legtöbb ápolónő, orvos, masszázsterápiával foglalkozó ember, vagyis azok, akik számára igazán megszokott dolog az emberi test megérintése, a behangolási folyamat után azonnal észlelik, hogy milyen nagy mértékben nő meg az átáramló energia mennyisége, vagy a melegérzés kezükben (miközben pácienseiket kezelik).

A Reiki egyik kulcsa valójában az, hogy rájössz, mennyire fontos, hogy felvállald a teljes felelősséget életed alakításáért.

célja az, hogy segítse az egyes embert abban, hogy az megtalálja teste, lelke és szelleme harmóniáját és egyensúlyát.

A test vibrációs szintjének erősítésével a Reiki minden egyes embert képessé tesz arra, hogy nagyobb energiamennyiségeket áramoltasson át magán, és emeli a bolygó, mint egész vibrációs szintjét is.

Mivel a Reiki a megerősödés eszköze, minden egyénnek megadja azt a lehetőséget, hogy letépje a tudatosságot takaró fátylat, ami megakadályozza az Igazság tiszta érzékelését.


Csakrák

Az éteri vagy energiatestben a csakrák elhelyezkedése pontosan megfelel a belső elválasztású mirigyek helyének a fizikai testben. Az éteri test valójában rendkívül finom rezgésű energiából áll, és beburkolja az anyagi testet. A kettőt energiáramlások kötik össze. Az éteri test a környezetből finomabb energiákat szív magába, és ezeket a csakrákon át a belső elválasztású mirigyek közvetítésével juttatja az anyagi testbe. A belső elválasztású mirigyek rendszere felelős a hormonok egyensúlyáért a testben, a hormonok pedig nagymértékben befolyásolják az illető személy hangulatát és érzéseit. Így, ahogy az a fentiekből logikusan következik, ha a csakrák rendszere nincs egyensúlyi helyzetben, akkor annak megfelelője, a belső elválasztású mirigyrendszer is kiegyensúlyozatlan lesz. S ha a belső elválasztású mirigyek rendszerében jön létre először valamilyen zavar, akkor ez zavart okoz a csakrarendszerben is, mivel a kettő között folyamatos az energiacsere. A Reikit mindkét rendszer egyszerre veszi fel, ezért a Reiki-energia kiváló eszköz arra, hogy egyszerre hozzuk egyensúlyban a csakrákat és a mirigyek rendszerét. És mivel a Reiki-kezelést végző általában megérzi, hol szív magába a test több energiát, igazán nem kell sokat találgatnunk, hol vannak egyensúlyi zavarok e rendszerekben.

... a csakrák nem csak a belső elválasztású mirigyekre hatnak, hanem a körülöttük lévő szervekre és az idegrendszer bizonyos részeire is. S emellett minden egyes csakrának van egy meghatározott funkciója, mely bizonyos emóciótípusoknak vagy érzelmi tényezőknek felel meg az ember fejlődése során. A táblázatban felsorolunk néhányat az egyes csakráknak megfeleltetett funkciók közül. S ha az egyik csakra egyensúlya felborult, akkor az egyénben az ennek megfeleltetett funkció is bizonyos mértékig zavart szenved.

A csakrák rendszere


csakrák


  1.  
      Endokrin mirigy: tobozmirigy
      Testi szervek: agy felső része, jobb szem
      Funkció: összeköt spirituális énükkel

      Endokrin rendszer: agyalapi mirigy (hipofízis)
      Testi szervek: vegetatív idegrendszer (hipotalamusz)
      Funkció: intuíciós központ, az akarat lakhelye, tisztánlátás ( = clairvoyance)

      Endokrin rendszer : pajzsmirigy
      Testi szervek: torok, tüdő
      Funkció: kommunikáció, önkifejezés, tisztánhallás ( = clairaudience)

      Endokrin rendszer: csecsemőmirigy
      Testi szervek : szív, tüdő, máj, vérkeringés
      Funkció: szeretet, együttérzés
      Elem: levegő

      Endokrin rendszer: mellékvesék
      Testi szervek: gyomor, máj , epehólyag, emésztőrendszer
      Eleme : tűz

      Endokrin rendszer: ivarmirigyek
      Testi szervek: nemzőszervek
      Funkció: a szexualitás központja, érző- (emocionális) központ
      Elem: víz

      Endokrin rendszer: mellékvese
      Testi szervek: vesék, hólyag, gerinc
      Funkció: túlélési problémák, fizikai vitalitás, a Kundalini lakhelye, kreatív kifejezés, bőséggel kapcsolatos dolgok
      Elem: föld

  2. 7. Koronacsakra (Sahasrara)
    6. Harmadikszem-csakra (Ajna)
    5. Torokcsakra (Vishuddha)
    4. Szívcsakra (Anahata)
    3. Napfonatcsakra (Manipura)
    2. Keresztcsonti vagy lépcsakra (Svadhishthana)
    1. Gyökércsakra (Muladhara)

Az 5 Reiki-alapelv

...Dr. Usui megtanulta azt is, hogy nem függhet gyógyításai eredményétől. Elképzelhető, hogy néhány koldusnak igenis ott kellett leélnie életét a koldusnegyedben, hogy a számukra előírt leckét megtanulják: Kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, mi a helyes és a helytelen? S ugyanez vonatkozik a betegségekre is - az emberek talán azért 'teremtik meg' betegségeiket tudat alatt, hogy ezek segítsék őket bizonyos dolgok megtanulásában, vagy akár a halálhoz is őket. S ha egy tehetséges gyógyító 'túl korai gyógyulást' idéz elő, akkor lehet, hogy visszavonhatatlanul beavatkozik e személy előírt sorsába.
Usui számára egyre inkább világossá vált, hogy, páratlan tehetségét nem azért kapta, hogy 'meggyógyítsa a világot', hanem hogy megmutassa az embereknek, hogyan segíthetnek saját gyógyulásukban. Ekkor jött rá arra, hogy az embereknek milyen nagy szükségük van arra, hogy további tudatosodásukhoz megfelelő útmutatót kapjanak, s ezek segítsék őket ahhoz, hogy nagyobb felelősséget tudjanak vállalni saját életük irányításában. S ezután megértette azt is, hogy miért van az, hogy az összes fontosabb vallás a Lélek gyógyítására összpontosít, hiszen úgy tűnik, a betegség oka a gondolkodás és a lélek közti repedésben bújik meg.
Ahhoz, hogy valaki élethelyzetén változtatni tudjon, elsősorban a hozzáállásán kell hogy változtasson, gondolkodásmódján és elvárásain.
...az, amit gondolkodásunkkal kivetítünk, fogja meghatározni, ami anyagi szinten megvalósul majd számunkra. Ha csak szeretettel és hálával teli gondolatokat sugárzunk kifelé, akkor ezáltal szeretettel és bőséggel teli életet teremtünk.
Az ember nem pazarolhatja drága idejét és energiáját olyanokra, akiket mindez egyáltalán nem érdekel, vagy nem készültek fel ezek fogadására. Az az öt alapelv, melyeket Usui tanított, természetes módon sugárzik kifelé abból a személyből, aki önmagával harmóniában van. De ugyanakkor, ha e személy megpróbál ezen elvek szerint élni, ez segíteni fogja őt abban, hogy e harmóniára rátaláljon: az vagy, amit gondolsz.

    Csak ma, a hála érzése fog eltölteni!
    Hálával eltelve élni bőségben való életet jelent. Ha folyamatosan a hála érzésével eltöltve élünk, nem csak azért érezve köszönetet, amit már megkaptunk, hanem azért is, amit tudunk, és bízunk benne hogy mindezzel el leszünk látva a jövőben is, akkor egyszer csak mágnesként kezdjük magunkhoz vonzani a bőséget. A bőség természetes létállapotunk. Csak hiányra programozott faji tudatunkkal (vagy a kollektív tudattalannal) való kapcsolatunk és saját személyes programjaink tartanak vissza mindazon dolgok elfogadásától, amelyek járnak nekünk. Az ősi időkben a fő filozófiai és vallási rendszerek egyik alapeszméje éppen az volt, hogy jut mindenből mindenkinek. Tanításaik szerint: ha az ember megértette önmagát, akkor megértette Istent, s azáltal, hogy az ember önmagában egyre mélyebbre hatolt, képessé vált a félelmet szeretetté, a tudatlanságot bölcsességgé, a hiányt pedig bőséggé változtatni. Az 1945-ben felfedezett Nag Hammadi-szövegekben, melyek az újtestamentumnál régebbi evangéliumokat tartalmaznak, Fülöp idézi Jézus mondását: ' ... amit látsz, azzá fogsz válni magad is.' Másképp fogalmazva: ha figyelmed középpontjában az áll, ami éppen hiányzik neked, akkor továbbra is a hiánytól fogsz szenvedni. Ám akkor, ha folyamatosan észleled a téged körülvevő bőséget, és állandóan eltölt emiatt a hála érzete, bőség lesz az osztályrészed, s ez folyton növekedni fog. Semmiből nem szenvedünk hiányt ezen a planétán, elosztási rendszerünk alakult fonákul, éppen a hiányról táplált illúzióink következtében, s természetesen az ember mohósága miatt, ami megint csak a hiánytól való félelem következménye, s mindez fenntartja számunkra a hiány folyamatos állapotát.
    Hálával eltelve élni annyit is jelent, hogy tudjuk, létünk mélyén mind egyek vagyunk, a külön-lét csak illúzió. Egy másik fontos közreműködő tényező az, hogy képesnek kell lennünk a minket jogosan megillető bőség elfogadására. Ha tudat alatt 'érdemtelennek' tartod magad az Univerzum javainak és gazdaságának elfogadására, akkor folyamatosan gátolod a bőség feléd tartó áradását.
    ...
    Ha már kapcsolatba léptél az Egyetemes Életenergiával és egész testedben érzed annak áramlását, akkor teljes figyelmedet fordítsd arra, hogy sikeresnek, eredményesnek és gazdagnak érzed magad életed minden területén. Ekkor az Életenergia benső éned csatornáit kitágítja és megnyitja őket a beáramló Egyetemes Életenergiának, amely aztán mágneses erejével megteremti a kapcsolatot közted és az általad kívánt dolgok között. A következő lépésben céljaid eléréséhez alkotó módon kell erőfeszítéseket tenned. Pusztán pozitív megerősítésekkel nem tudsz sikert és gazdagságot elérni. A megerősítéseket ahhoz, hogy működésbe lépjenek, fel kell hogy erősítse az Életenergia, az Univerzum alapvető energiája. Az ebből következő vonzerő, melyet az életerő mágneses áramlása hoz létre, alkotó tevékenységeddel együtt fogja a bőséget életedbe vonzani. Így azért némi fegyelemre is szükség van a régi minták megváltoztatásához és a megfelelő áramlás kialakításához. Ha erőfeszítést teszel arra, hogy tudatodat mindig visszairányítsd a hála érzéséhez, ez már önmagában is mágnesként vonzza a Bőséget hozzád. Önkezeléseid pedig segítenek majd megszabadulni régi tudatalatti mintáidtól, melyek gátolhatják a bőség áramlását. Kezdj el tehát bőségben élni, és épp csak MA, töltsön el a hála érzete!


    Csak ma, felhagyok az aggódással!

    Csak ma, nem leszek dühös!

    Csak ma, becsülettel végzem dolgomat!

    Csak ma, szeretni és tisztelni fogok mindent, ami él!


Részletek Paula Horan: REIKI c. könyvéből - vége






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 21
Heti: 40
Havi: 207
Össz.: 199 510

Látogatottság növelés
Oldal: REIKI
EZOKINCS - © 2008 - 2024 - ezokincs.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »